• SmartWare.tech

    Az első hardver akcelerátor Közép-Európában, amelyben a befektetői tapasztalat párosul az eszközparkkal, a prototípizálási képességgel és a startup menedzsment szakértelemmel.

  • Smart Money

    A SmartWare.tech a hardvereket fejlesztő cégek, példáult IoT startupok akcelerátora. Küldetésünk, hogy kimagaslóan tehetséges és motivált startup vállalkozókat segítsünk át vállalkozásaik legkritikusabb, kezdeti életszakaszán. A következő területeken segítjük portfoliócégeinket:

    • professzionális prototípusok (MVP-k) tervezése és legyártása,
    • üzleti modell építés,
    • finanszírozás,
    • globális piacra lépés.

  • Alapító partnerek és cégek

    Az alapítók kockázati tőkebefektetési, több éves nemzetközi startup vezetői gyakorlattal, több évtizedes prototípizálási és szoftver, illetve hardver fejlesztői tapasztalattal rendelkeznek.

    Málnay Barnabás

    Inkubáció és üzletfejlesztés

    A Kitchen Budapest korábbi fejlesztési igazgatója, jelenleg a Mobilitás és Multimédia Klaszter ügyvezetője. AVEC Inkubátorház operatív vezetője volt, 2014 óta a White Summers partnere.

    Réti András

    Befektető, Vállalkozó
    Kockázati tőke befektető volt a Finext-nél, ahol befektetések előkészítését segítette és a portfóliócégeket mentorálta. A Sportomato amerikai-magyar IT startup alapítója, seed befektetési kört vont be. Partner az Eurostanc Kft-nél.

     

    Varga Balázs

    Mechatronikai mérnök, Vállalkozó

    Gépészeti-, elektronikai- és szoftvertervezéssel és kivitelezéssel foglalkozik. Aktív társadalmi szerepvállalásban népszerűsíti a mérnök szakmát és a vállalkozói létet. A MechatroMotive vezetője.

    Dr. Csák Levente

    Gyártási és prototipizálási szakértő, Vállalkozó

    Az UM és az Eurostanc Kft, ügyvezetője. Több mint 20 éves prototipizálási, termelés irányítási és menedzsment tapasztalattal a szerszámgyártásban.

    Laudán Csaba

    Befektetési szakértő, Igazgatósági tag

    Senior Portfólió Menedzser és Partner a

    Finext-nél

    2011. óta foglalkozik hardver startup befektetésekkel.

    Pál Dénes

    Technológiai vezető, CTO

    A Sopreso startup alapítója, szenior szofvermérnök 10 év szakmai tapasztalattal. Széles körű tapasztalatának köszönhetően képes komplex technológiai kérdések felmérésére és megoldására.

     

    Langmár Péter

    Startup vállalkozó
    A Lab.Coop vezérigazgatója és a GreenFox Academy társalapítója. A Brickflow startuppal bekerült a Startup Wise Guys és a Startup Chile akcelerátorokba, majd befektetést vontak be. Forbes 30 under 30 üzletember.

     

  • Az akcelerátort négy sikeres for-profit vállalkozás alapította, amelyek terméktervezési és gyártási kapacitásukkal is támogatják a portfoliócégeket. A vállalkozásokban összesen 90 szakember dolgozik, illetve öt prototipizálásra alkalmas saját üzemmel is rendelkeznek. A stabilitás alapját kiterjedt és széleskörű, iparágokon átívelő kapcsolatrendszerünk biztosítja.

    U.M. Kft.

    Egyedi gépek, prototípusok fejlesztése és gyártása terén szerzett évtizedes tapasztalat, hi-tech gyártó bázis, illetve ipari gépek kereskedelme.

    Eurostanc Kft.

    Egyedi precíziós szerszám gyártási tapasztalat, korszerű gyártóbázis, regionális ismeretek.

    MechatroMotive Kft

    Mechatronikai mérnökcsapat, híd a hardver és a szoftver világa között, tapasztalat egyedi mérő és vezérlő rendszerek, valamint ipari és fogyasztói termék prototípusok tervezésében és gyártásában.

    Lab.Coop (Supercluster Zrt.)

    Tech vállalkozások építése és korai stádiumú startupokat támogató szolgáltatások, kiemelkedő hazai szoftvermérnök csapat, amely a hardver eszközök okossá tételére és vezérlésére is szakosodott. Emellett termék-design, adatelemző és marketing szakemberek egészítik ki a csapatot.

  • ​Előnyeink

    A pénzügyi befektetés csak a jéghegy csúcsa.

     

    A SmartWare.tech-et nem csupán a statisztikai mutatók és metrikák érdeklik, hanem minden szakmai támogatást megad a csatlakozó hardveres vállalkozók, startupok és innovátorok számára.

     

    A gyártási kapacitáson túl termékfejlesztési, üzleti, üzletfejlesztési, piaci, finanszírozási és cégépítési támogatást is nyújtunk.

     

    A hardver projektekre nem szakosodott más akceleratorokhoz képest, technológiai, mintázási, prototipizálási, gyártási kapacitást és tanácsadást is biztosítunk az alapító cégek szaktudásának és műszaki feltételeinek köszönhetően.

  • Mit biztosítunk?

    Támogatás professzionális szoftver és hardver prototípusok elkészítéséhez

    • A hardver akcelerátor saját gépparkjának és szakember gárdájának rendelkezésre bocsátása.
    • a prototípusok/termékek fizikai megvalósításához szükséges eszközök, gépek, szerszámok, berendezések rendelkezésre bocsátása és szükség esetén irodai munkahely biztosítása.
    • Segítség a prototipusok/termékek elkészítéséhez szükséges alapanyagok felkutatásában és kiválasztásában.
    • Segítség az MVP (Minimal Viable Product), illetve a gyártás modellezésében és költségbecslésében.
    • Szoftver termékek esetén teljeskörű támogatás a prototípus- és termékfejlesztés minden mozzanatában.

    Lean metodológia

    A „lean” szemlélet és az agilis módszertanok átadása és érvényesítése a termékfejlesztés, ügyfélfejlesztés és piaci validálás folyamataiban.

    Üzleti modell építés

    Segítség a termék koncepció létrehozásában, betölthető potenciális piaci rések vizsgálata, versenytárs elemzés, piaci trendek feltérképezése, üzleti modell élesítés.

    Támogatás a gyártás előkészítésében

    Az MVP elkészülte után a termékkoncepció összehangolása a gyártással, addicionális gyártókapacitás felkutatása.

    Piacra lépési támogatás

    • Bel- és külpiaci-kapcsolatok mobilizálása, tanácsadás a piacralépési stratégia tervezésében.
    • Céges keretek biztosítása: cégalapítás, cégjogi és szellemi tulajdon kezeléssel kapcsolatos tanácsadás, menedzsment tanácsadás.
    • Támogatás a következő körös finanszírozás megszerzéséhez: tanácsadás és kapcsolati háló angyal és kockázati tőke befektetőkkel, külföldi akcelerátorokkal, támogatás közösségi finanszírozási kampányok előkészítésében, M&A kapcsolatok.
  • Milyen projekteket keresünk?

    Olyan szakembereket, innovátorokat, termék fókuszú ötletgazdákat céloz az akcelerátor, akiknek a projektjében a fentiek szerint gyártási és üzleti hozzáadott értéket tud nyújtani. Ezek jellemzően:

    • mechatronikai és automatizálási projektek,
    • szoftveres fejlesztésen alapuló termékek,
    • fém, fa, műanyag (a kemény műgyantától a lágy habosított anyagokig), bőr, textil, illetve laminált és egyéb innovatív anyagok felhasználásával fejlesztett projektek,
    • olyan termékek, amelyek gyártási folyamatában szerepel a lézervágás, marás, vágás, bígelés, kivágás, hajlítás, forgácsolás, öntés, fröccsöntés, extrudálás, 3D nyomtatás, illetve ezek kombinációi.

    Üzleti Modellünk

    Az Első Közép–Európai Hardver Akcelerátor Kft. maximum 24%-os tőkerészesedést szerez portfoliócégeiben. Szervezetünk hosszú távú szoros együttműködést, mentorálást, gépparkot, gyártókapacitást, labort, szaktudást és mérnöki szakembereket, tehát nagy hozzáadott értéket nyújt portfóliócégeinek, mely modellel egyesíti a korai stádiumú befektetők, inkubátorok és akcelerátorok előnyeit.

  • Saját rendezvényeink

    A hazai szakma tudásának fejlesztésének, az ökoszitsztéma építésének és a nemzetközi vérkeringésbe való becsatolásának leghatékonyabb módja, ha nemzetközi szinten is releváns konferenciát szervezünk.

    A hazai szakmai közösség építésének záloga, hogy a szakma szakemberei ismerjék egymást és megtalálják a lehetséges együttműködés lehetőségeit. A kollaboráció az ökoszisztéma építésének kulcsa. Ennek érdekében szervezünk egy meetup sorozatot IoT és hardver akcelerátor témában.

    A hackathon egy 24-48 órás rendezvénytípus, ahol jellemzően 2-6 fős csapatok gyors prototipizálást végeznek.

    Ezek az események a résztvevőknek kiemelkedő lehetőséget nyújtanak új szakmai kapcsolatok megteremtésére, startup ötletek és csapatok létrehozására.

  • Partnereink

    Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

    Green Fox Academy

    Kitchen Budapest

    Mobilitás Multimédia Klaszter

    Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

  • A projekt főbb adatai

    Kedvezményezett: Első Közép Európai Hardver Akcelerátor Kft.

     

    Projekt címe: IoT innovációs ökoszisztéma kialakítása az Első Közép-Európai Hardver Akcelerátor Kft. projekt megvalósítása keretében

     

    Támogatás összege: 600 000 000 Ft

     

    Támogatás mértéke: 80%

     

    Projekt bemutatása: Az Első Közép Európai Hardver Akcelerátor Kft. összesen 600 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el projektjének megvalósítása érdekében. Az Első Közép Európai Hardver Akcelerátor Kft. IoT (Internet of Things) cégek Akcelerátora, melynek küldetése, hogy kimagaslóan tehetséges és motivált startup vállalkozókat segítsen át hardver-orientált vállalkozásaik legkritikusabb, kezdeti életszakaszán. Az inkubátor fő célja, hogy olyan szakembereket, innovátorokat, IoT és egyéb hardver+szoftver termék fókuszú ötletgazdákat célozzon meg, akiknek a projektjében gyártási és üzleti hozzáadott értéket tud nyújtani.

     

    Projekt tervezett befejezési dátuma: 2019.12.31.

     

    Projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.5-15-2016-00005

  • Kapcsolat

    Írjon e-mailt: info@smartware.tech

    Hívjon minket: +36 (30) 251 5031

    Címünk: 7150 Bonyhád, HRSZ 1356/10

  • Inkubációs Pályázat

    Az Első Közép Európai Hardver Akcelerátor Kft. (továbbiakban Smartware.Tech) összesen 600 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el projektjének megvalósítása érdekében. A SmartWare.Tech. IoT cégek akcelerátora, amelynek küldetése, hogy kimagaslóan tehetséges és motivált startup vállalkozókat segítsen át hardver-orientált vállalkozásaik legkritikusabb, kezdeti életszakaszán.

    A SmartWare.Tech inkubátor pályázatot hirdet a GINOP-2.1.5-15-2016-00005 azonosítószámú támogatási szerződéséhez kapcsolódóan startupok részére. A projekt keretében maximum 60 millió Ft vissza nem térítendő támogatás nyerhető el. Az akcelerátor továbbá a megítélt támogatási összeg minimum 20%-nak megfelelő összegű magántőke befektetést nyújt a vállalkozások részére, mellyel maximum 24%-os tőkerészesedést szerez portfoliócégeiben.

     

    A pályázaton való részvétel feltételeit és módját az alábbi, letölthető dokumentumok tartalmazzák:

     

    Címzetti felhívás

    Inkubációs kérelem​
    Segédlet-pályázás menete
    Kitöltési útmutató inkubációs kérelemhez
    Működési kézikönyv
    GINOP-2.1.5-15 felhívás
    Általános útmutató GINOP felhívásokhoz
    Kedvezményezettek tájékoztatási kötelezettségei
    Arculati kézikönyv
    Pénzügyi tájékoztató

     

    Az inkubációs kérelem benyújtásának előfeltétele az előminősítésen való részvétel, melyhez kérjük küldjék meg szakmai anyagaikat a segédletben leírtaknak megfelelően.
    A sikeres előminősítést követően a kitöltött inkubációs kérelmet és a kapcsolódó mellékleteket a honlapon keresztül szükséges feltölteni az inkubációs kérelem benyújtása gomb segítségével.

    Felhívjuk a figyelmüket, hogy az itt feltüntetett dokumentumokkal kapcsolatban a SmartWare.Tech a módosítás jogát fenntartja, a változásokkal kapcsolatos tájékoztatást honlapunkon követhetik figyelemmel.

     

     


    ELŐMINŐSÍTÉS